Nullaketőnullanyolc

Motiváció

Március 11-én beneveztem a Coca-Cola gála 5 km-es távjára. Roppant boldog voltam ettől a ténytől, s bár még javában a Minicittára készültem, mégis az volt az igazi célom. 

És most valami összetört egy kicsit. Egész egyszerűen nem tudok gyorsulni. Nem rekedtem meg egy szinten, folyamatosan fejlődök, egyre hosszabb távot tudok futni, és vannak edzések, amikor szépen tudok faragni az időmből is, de ez még kevés. Lassúnak érzem magam, és igen, az is vagyok.

Így most átnevezek 2 km-re, és megyünk 3-an 3*1,5 km-re is. Örömfutásnak van betervezve. Vagyis én hívom annak.

De valahol ezzel együtt valami el is tört bennem. Akartam, nagyon akartam ezt az 5-öt. És most elgondolkodtam azon, hogy én vagyok kevés, vagy még többet kéne edzenem, vagy egyáltalán hol a hiba? Már ha van hiba.. Mert értem én, hogy februárban 30 métereket futottam, most meg kilométereket, de akkor is. 

Azt érzem most, hogy hiú reményeket tápláltam, hogy májusra jó idővel menni fog az 5. Nem megy. 

Tudom, tudom, lesznek még versenyek, meg hányszor megfuthatom majd ezt stb., de akkor is… Most rossz. És találnom kell egy új célt, amiért melózhatok, és nem csak bele a levegőbe futkározhatok…

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!